Rólam

Már gyerekkorom óta nagy érdeklődéssel fordultam a mérnöki, geometriai struktúrák iránt, kiváló rajzi és kézügyességem, valamint átlagon felüli térlátásom hamar megmutatkozott. Mindig is vonzott az építészet és a térképészet, érdekesnek találtam, ha a valós világ térbeli objektumait a sík papíron ábrázoljuk és fordítva, amikor a papírra vetett terv testet ölt három dimenzióban egy kivitelezés során. Így kézen fekvő volt, hogy tanulmányaimat olyan szakterületen kezdjem, amely szoros kapcsolatot ápol ezzel az érdeklődéssel.

2012-ben szereztem földmérő és földrendezői főiskolai oklevelemet Székesfehérváron, az Óbudai Egyetem Geoinformatikai karán.

Ezután a HM Zrínyi Nkft.-nél helyezkedtem el, ahol hat éven keresztül volt szerencsém a szakmai tapasztalataim széleskörű megalapozására. Részt vettem több magyarországi katonai bázisrepülőtér és laktanya nagyméretarányú felmérésében, a 2015-ös Biztonsági Határzár kitűzésében és kivitelezésének geodéziai művezetésében, valamint meghatározó szerepem volt a teljes ország digitális Topográfiai térképállományának felújításában, mind irodai adatbázis fejlesztés, mind terepi felmérés munkakörben.

Később 2019-től, az UTIBER Kft.-nél volt lehetőségem kiemelt állami célú beruházások tervezési feladatait támogatni. Autópályák (pl. M1-M3-M76), Vasút (pl. Bp – Százhalombatta) felújításához tervezési alaptérképek előállításán, a beruházások kapcsán felmerülő kataszteri munkák (kisajátítás, telekalakítás, művelési ág változás) elvégzésén szereztem további szakmai tapasztalatokat.

Jogosultságaim:

Földmérő igazolvány: 7251/2017

Ingatlan Rendezői Minősítés (IRM): 2447/2020

Geodéziai Tervezői Jogosultság (GD-T): 13-18039

Misszióm

Fő célommá vált, hogy az évek során megszerzett tapasztalattal és a bennem rejlő szakmai alázat táplálta precíz munkával értéket teremtsek más embereknek és hosszútávú biztos alapokon álló üzleti partnerséget nyújtsak azoknak az építőipari és tervezőcégeknek, akiknek fontos, hogy a beruházásaik földmérői oldalról biztos kezekben legyenek.

Nem elégszem meg azzal, ha egy munka el van végezve és ki van fizetve. Kötelességemnek érzem, hogy a munkámon keresztül a megbízóim árnyaltabb képet kapjanak a szakmáról és akár csak egy építészi vagy ügyvédi munka, hasonló megbecsüléssel éljen újra a köztudatban. Hisz van annyira mérnöki, mint az építészi, ugyanakkor igényel nem kevés jogszabályi ismeretet is, mint az ügyvédi.

Miben vagyok más, mint az átlag?

Fontos számomra a lekövethetőség és a minőségi garancia minden munkám esetében.

Az a szemléletmódom, hogy a földmérő dolga nem csupán az adott eljárásokhoz szükséges papírmunka előállítása, hanem hasonlóan az építészeti tervezéshez, értéket kell teremteni, amely érték megmutatkozhat a munkába vetett szépérzék és szakmai precízség terén egyaránt. Sajnos egyre inkább azt tapasztalom, hogy a legtöbb konkurens vállalkozó pusztán „darab-darab” alapon tekint a munkákra, sokszor csak a fióknak dolgozik, igyekszik minél hamarabb túlesni egy-egy megbízáson, amelynek eredménye nem ritkán a pontatlanság és a szakmai nívó háttérbe szorulása.

A jelenlegi eljárásrend pedig ennek a hozzáállásnak kiváló táptalajt biztosít, hisz egy elkészült vázrajz vagy alaprajz esetében a földhivataloknak nincs kapacitásuk annak tartalmát a valósággal összevetve is megvizsgálni. Nem elvárható, hogy minden benyújtott munkát a helyszínre kiszállva is ellenőrizzenek, így pl. egy pontatlanul mért és térképezett épület nagyon könnyen bejegyzésre kerülhet. Ez egy bizalmi munka a megbízó részéről és részben a hivatalok felől is.

Ügyfeleim biztosak lehetnek benne, hogy az általam készített munka nem csak egy eljárás lebonyolításához lesz elegendő, ugyanis nem csak a földhivatali pecsét megszerzése a cél, hanem hosszú távon is maradandó lesz. Így egy akár 10 év múlva esedékes eljárást sem kell majd rögtön azzal kezdeni, hogy a múltban elkövetett hibákat javítsuk.

Basciland

Cím

2083 Solymár, Turista utca 7/A.

Telefonszám

(36) 30 629 4668

Email

talleradam@basicland.hu

Copyright © - February 2, 2026 - Minden jog fenntartva.